School Leadership –2016. 02. 28 – 03. 05. – Barta Géza

P1050759Az Erasmus+ európai uniós pályázat keretében az angliai Bath-ban egyhetes iskolavezetői képzésen vettem részt kolléganőmmel, Diósi Alojziával. A programot a Merganser Consulting Ltd. szervezte számunkra, és két iskolát volt lehetőségünk meglátogatni, továbbá több európai ország oktatási rendszerével és az iskolai P1050895menedzsmenttel ismerkedhettünk.

A kurzuson rajtunk kívül egy görög, két horvát és két spanyol résztvevő volt.

A hét során különféle workshop-okon és iskolalátogatásokon vettünk részt. A látogatások tapasztalatait egymással is megosztottuk, a kurzusvezetőkkel együtt feldolgoztuk, továbbá az iskolavezetésről és az iskolai menedzsmentről folytattunk eszmecserét.

Az angol iskolarendszer több szempontú megismerése után egy magániskolát (’independent school’) látogattunk meg. A UWC Atlantic College Wales fővárosa, Cardiff mellett található. Az iskolának egy középkori kastély ad otthont. 2016-03-05 10.53.09Két tanóra meglátogatására volt lehetőségünk, de előtte és utána is több tanárral, illetve az egyik iskolavezetővel folytattunk eszmecserét. Szerencsés véletlen volt, hogy Vincze Katalin személyében egy Magyarországról elszármazott kollégával is tudtunk találkozni.

Az Atlantic College elitgimnázium, a világ számos helyéről mennek oda a diákok, ezért a multietnikus környezet szembetűnő. Mivel az iskola a United World Colleges része, e világhálózat egyik tanintézményeként működik. A látogatás során különleges figyelmet fordítottunk a vezetés szerkezetére és az öregdiák mozgalomra. Az 1962 óta létező intézmény öregdiák (ALUMNI) csoportja rendkívül erős, komolyan részt vesznek az iskola támogatásában, több programot is szerveznek. A vezetés szerkezete másképp alakul, mint a mi iskolánkban, illetve általában Magyarországon. Az igazgató mellett öt iskolavezető tevékenykedik. Mivel bentlakásos intézményről van szó, az egyik igazgatóhelyettes (’vice principal’) a kollégiumi vezető, a pedagógiai-szakmai és a gazdasági vezető mellett, külön ember igazgatja a külvilággal való kapcsolattartást és van fejlesztési igazgatóhelyettes is.

A workshop-ok során is hangsúlyozták, és a magániskolában tett látogatás is megerősítette bennünk azt, hogy az angliai ’independent’ szektor egyik erőssége a tanterveken túlmutató tanulási lehetőségek (’co-curricular’ vagy ’extra curricular activity’). A magas színvonal és a jó tanárok mellett ez az a plusz, amiért a szülők ide adják gyermekeiket.

P1050773Egészen más tapasztalataink voltak a Bath Community Academy (BCA) nevű iskolában. Az angliai középfokú érettségire, azaz GCSE-re felkészítő középiskola éles ellentétben állt a láthatóan jómódú diákokkal foglalkozó Atlantic College-dzsal. A külvárosi környezetben lévő BCA diákjainak jelentős része rendkívül nehéz családi környezetben él, ráadásul a tanulók 32 %-a sajátos nevelési igényű (’SEN’). Az iskola komoly erőfeszítéseket tesz a hátrányok leküzdése érdekében, rendkívül jól szervezett, komoly, intenzív munkát végez a családsegítő és a SEN csapat. Az eredmények a rövid (egynapos) látogatás alatt is érezhetőek voltak, ugyanis barátságos, tisztelettudó légkörben, konfliktusmentesen folyt az oktatás.P1050876

A kurzus során komoly eszmecserékre és vitákra is volt lehetőség a workshop-ok vezetőivel, továbbá csoporttársainkkal, kollégáinkkal. Ugyanakkor azt is világosan láttuk, hogy a tanárok, illetve az iskolavezetők problémái és az őket feszítő kérdések sok tekintetben nagyon hasonlóak Angliában, Görögországban, Horvátországban, Spanyolországban és Magyarországon egyaránt.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Oldalunk használatához cookie-k szükségesek. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal cookie-kat használ. A cookie-kat letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a cookie-k használatát.

Bezár