A pályázat keretében Hollandiában a Het Assink Lyceum négy középiskolájában jártunk.
A kapcsolattartónk az iskola tanára, Bert Booltink volt, ő szervezte számunkra az öt nap programját. Első nap a 
központi iskolában, Haaksbergenben megnézhettük őt és az osztályát egy matematika órán, majd az iskolavezetés vázolta nekünk a holland iskolarendszer felépítését, különös tekintettel az SNI tanulókra, hiszen minket elsősorban az inklúzió megvalósulása érdekelt. Sikerült egy hosszabb beszélgetést folytatni az iskola gyógypedagógusaival, akik nagyon hasonló problémákkal küzdenek, mint hazai kollégáik. A szülők szeretnék, ha speciális igényű gyermekük külön odafigyelést, plusz időt kapna, de félnek a címkétől, ami elkíséri gyermeküket iskolai tanulmányai során. Megjelent a főleg idősebb többségi tanárok elzárkózása is, ugyanakkor azt is hozzátették, hogy a 30-32 fős osztályokban nehéz feladat az inklúzió. A nap zárásaként részt vettünk egy angol órán, majd lehetőségünk nyílt egy tanulási nehézséggel küzdő és egy autista diákkal beszélgetni.
Kedden Eibergen szakképző intézményét és több tanóráját látogattuk meg. Leginkább egy biológia tanár ragadott magával, aki humorosan és interaktívan tartotta az órát, majd ránk is szánt 
néhány percet. Szenzációsan felszerelt műhelyeket láttunk, az ápoló, csecsemő-és kisgyermekgondozás, szakács, fémmegmunkáló, asztalos, kőműves és festő szakmák alapjainak az elsajátításához. Itt is lehetőségünk volt beszélgetni egy autista fiúval, akinek a csoportból való nyílt kiemelését meglehetősen tapintatlannak tartottuk. Összességében is azt tapasztaltuk, hogy nem részesülnek különleges bánásmódban a speciális igényű tanulók, így fel sem merült a kísérőnkben, hogy másként is lehetne kezelni a helyzetet. Valószínűleg bármelyik diákkal akartunk volna beszélni, őt is ugyanúgy kezelte volna.
Szerdán Neede-ben egy kisebb iskolába volt lehetőségünk betekintést nyerni, ahol kiderült, hogy a kevésbé jó képességű speciális igényű diákoknak egyéni fejlesztés híján sokszor nincs lehetőségük a továbbtanulásra.
Csütörtökön ismét egy eibergeni középiskolában jártunk, ahol elvarázsolt bennünket a családias hangulat, a pozitív hozzáállás az SNI tanulókhoz, a sok projekt, amik az egyén erősségeire építettek, és mindenki megtalálhatta a számára kedves témát és annak számára megfelelő prezentálását is. Hosszan beszélgettünk egy önkéntesként fejlesztéseket végző nyugdíjas hölggyel, majd Hahnnal, aki holland nyelv és zenetanár, és emellett segít az SNI diákok átvezetésében: tartja a kapcsolatot az általános iskolai tanárok és az itteni osztályfőnökök és szaktanárok között.
Pénteken visszatértünk Haaksbergenbe, ahol egy matematika és egy francia órát ültünk végig. Összességében megállapítottuk, hogy rendkívül gyakori a frontális osztálymunka, a diákok többnyire fegyelmezetten dolgoznak, de sokan elfáradnak már az óra felénél. Nincs szünet az órák között, csak átsétálnak egyik teremből a másikba. Hospitálásaink során láttunk egyáltalán nem dolgozó, de csendben lévő, telefonozó diákot, vagy az órán zenét hallgató, de szorgalmasan, önállóan dolgozó tanulót is.
Az volt az érzésem, hogy a hollandok teljesen más szemlélettel élik meg akár a tanulási zavarok okozta problémákat, akár magát az autizmust is. Több helyen is elhangzott, hogy nem speciális törődésre van szükség, hanem az erősségeikre kell figyelni, mert nem csak az autista személy, hanem minden ember más.
