Project Planning & Management – 2014.11.10-14. – Varga Adrienne

Eredetileg egy brüsszeli EU pályázatírói továbbképzésre szerettem volna jelentkezni, ám annak tanfolyami díja (2.000 euró) messze meghaladta a projekt által az 5 napra biztosított 350 eurót.

Hosszas keresgélés után találtam rá a görög NSF CYBERALL ACCESS cégre, mely Athénban és Brüsszelbenképzés helye egyaránt tart képzéseket, az előbbi helyen az Erasmus+ KA1 pályázat által igazítva annak költségét.
A cég központja Athén egyik kertvárosi negyedében található jól felszerelt, modern oktató termekkel és irodával. Vezetője, Nikolaos Floratos, a különböző EU pályázatírói és menedzsment kurzusok vezetése mellett EU-s szakértőként, a beadott pályázatok bírálójaként és nemzetközi projektek vezetőjeként is tevékenykedik.
résztvevőkIgazi kiscsoportos, interaktív tréning volt, összesen öt résztvevővel: két lengyel nő és két olasz férfi mellett én képviseltem Magyarországot. A többi hallgató civil szervezetnél, illetve pályázatíró cégnél dolgozik, és mindenkinek volt már pályázatírói/bonyolítói tapasztalata.
A kurzus 5 modulból állt:
• az új EU-s pályázati struktúra – 2014-2020;
• hatékony projekttervezés=nyertes pályázat;
• nyertes projektek menedzsmentje;
• nyertes projektek költségvetése;
• hatékony disszemináció és kommunikáció.
A napi 5 órányi közös munka után még annyi házi feladatot kaptunk, ami további legalább 3-4 órás egyéni felkészülést igényelt.
Esti közös programot is szervezett tanárunk: az Akropolisz lábánál zajló csipetnyi történelem és művészetoktatás után vacsora egy hagyományos, a tapaszbárokhoz hasonló görög étteremben.közös vacsora
A tanulás mellett természetesen igyekeztem bejárni a várost: a múzeumokat, kikötőket, romokat, és megkóstolni a görög ételeket-italokat. Mindehhez csodálatos napsütés és meleg társult.
Tapasztalataim alapján mindenkinek tudom ajánlani mind a továbbképzést, mind az athéni utazást.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Oldalunk használatához cookie-k szükségesek. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát, vagy zárja be az oldalt. További információk

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal cookie-kat használ. A cookie-kat letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a cookie-k használatát.

Bezár